2009. 01. 25.
Bábel előtt
Nem tudom, a világ nyelvi térképének egyszerűsödése föltétlenül veszteség-e, csak és kizárólag a globalizáció és egyéb tűzzel-vassal irtandó szörnyűségek káros mellékhatásaként értelmezhető-e. Persze, a statisztikák és a fordítóhivatalok radikálisan összezsugorodnak, és kevesebb kutató szentelheti üres óráit a kis nyelvek tanulmányozásának. De tényleg nem látszik a fától az erdő, vagyis a nyelvi egységesülés mögött rejlő hatalmas kulturális nyereség??
Az MR1 Kossuth Disputa című adásában (a hetedik perctől) Pusztai János nyelvész a finn-ugor nyelvek és a kis népek nyelveinek kihalásával kapcsolatban vészharangokat kongatott. Az interjúban elmondta, hogy az oroszországi finn-ugor nyelvek megmaradását: nyelvfejlesztést, nyelvújítást, tudományos ismeretterjesztést és kutatást szerveznek a Collegium Finno-Hungaricum keretein belül.
Míg azonban az írek a kelta nyelv megőrzését saját maguk és belülről jövő motivációból szorgalmazzák, itt egészen másról, leginkább a botanikus perverziójáról van szó. Pusztai ugyanis rámutatott, hogy az oroszországi finn-ugor népek esetében a fiatalok egyáltalán nem érdekeltek a közönségesnek, avíttnak gondolt ősi nyelvek megtartásában.
Szörnyűségként vázolta továbbá - immár a magyar nyelv pusztulásáról szólván - hogy egyes szakmák akár évtizedeken belül annyira elnemzetköziesedhetnek, hogy az adott szakterületnek már nem lesz anyanyelvi terminológiája.
Mondott a kutató egy megdöbbentő adatot is: a világ 6-7000 nyelvét átlagosan 5000-en beszélik. Vagyis jócskán vannak olyan nyelvek, amiket ennyien se. De nyelv az? Hát nem kell írásos kultúra, médium és nemzetállam ahhoz, hogy nyelvnek tekintsünk egy jelenséget??? (Nem vagyok nyelvész, így a definíciókat sem ismerem. Csak futtatom az eszmémet.)
Nem tudom, a világ nyelvi térképének egyszerűsödése föltétlenül veszteség-e, csak és kizárólag a globalizáció és egyéb tűzzel-vassal irtandó szörnyűségek káros mellékhatásaként értelmezhető-e. Persze, a statisztikák és a fordítóhivatalok radikálisan összezsugorodnak, és kevesebb kutató szentelheti üres óráit a kis nyelvek tanulmányozásának. De tényleg nem látszik a fától az erdő, vagyis a nyelvi egységesülés mögött rejlő hatalmas kulturális nyereség??
George Steiner (Bábel után) és a traduktológusok túlnyomó többsége persze a soknyelvűségben, a nyelvközöttiségben, a fordításban látja az (akárhogyan definiált) modernitás princípiumát. De világ végét jelzi-e, ha a Bábel utáni széttagoltság újra nyelvi egységesülés felé mozdul el? Megvallom őszintén, szerintem nem. Vagyis ha mégis a világvége jön, annál jobb nekünk (mennyien várták hiába)...
A bibliai mítosz teológiai vonatkozásait félretéve, és szigorúan a nyelvfilozófiai metafora szintjén elgondolkodva, veszteség-e, ha az oly büszkén identitásunk részévé vált meg-nem-értés, közvetítés és társai helyére a világos beszéd, és a közösséget feltételező kommunikáció lép? Föltétlenül elszegényedés az, ha példának okáért a világirodalom tényleg a világ irodalmává válik, és poliszisztéma-elmélet helyett újra kulturális kincseket volnánk képesek megosztani egymással? Elég csak a képzőművészet és a zene nyelvére gondolni, ami sohasem tudott annyira lokális lenni, hogy ne "értette volna meg" Debussy a jávai gamelánzenészeket anno a párizsi világkiállításon, és ne válaszolt volna utána saját darabjaiban. Lásd még Plácido Domingo és a Hazám, hazám esetét.
És másfelől, az egyházi körök által kárhoztatott globalizáció nem a Bábel előtti paraédeni állapotba mutató regresszió egy fázisa, ami a nyelvek újraegyesülését készíti elő? Na jó, a héber-arámi vagy a latin helyett kénytelenek lesznek a kínaival, az angollal vagy esetleg a spanyollal beérni. (Javasolnám a három keverékét - a Fülöp-szigetek tájékán valami hasonló talán létezik is...)
Jó, nyelvében él a nemzet. De ha nincs nemzet? Vagy ha van, de éppen nemzetekfeletti struktúrák összebarkácsolását (EU) tartja a legfontosabb célnak? Vagy ugyanazon nyelvet több nemzet beszéli?
Az MR1 Kossuth Disputa című adásában (a hetedik perctől) Pusztai János nyelvész a finn-ugor nyelvek és a kis népek nyelveinek kihalásával kapcsolatban vészharangokat kongatott. Az interjúban elmondta, hogy az oroszországi finn-ugor nyelvek megmaradását: nyelvfejlesztést, nyelvújítást, tudományos ismeretterjesztést és kutatást szerveznek a Collegium Finno-Hungaricum keretein belül.
Míg azonban az írek a kelta nyelv megőrzését saját maguk és belülről jövő motivációból szorgalmazzák, itt egészen másról, leginkább a botanikus perverziójáról van szó. Pusztai ugyanis rámutatott, hogy az oroszországi finn-ugor népek esetében a fiatalok egyáltalán nem érdekeltek a közönségesnek, avíttnak gondolt ősi nyelvek megtartásában.
Szörnyűségként vázolta továbbá - immár a magyar nyelv pusztulásáról szólván - hogy egyes szakmák akár évtizedeken belül annyira elnemzetköziesedhetnek, hogy az adott szakterületnek már nem lesz anyanyelvi terminológiája.
Mondott a kutató egy megdöbbentő adatot is: a világ 6-7000 nyelvét átlagosan 5000-en beszélik. Vagyis jócskán vannak olyan nyelvek, amiket ennyien se. De nyelv az? Hát nem kell írásos kultúra, médium és nemzetállam ahhoz, hogy nyelvnek tekintsünk egy jelenséget??? (Nem vagyok nyelvész, így a definíciókat sem ismerem. Csak futtatom az eszmémet.)
Nem tudom, a világ nyelvi térképének egyszerűsödése föltétlenül veszteség-e, csak és kizárólag a globalizáció és egyéb tűzzel-vassal irtandó szörnyűségek káros mellékhatásaként értelmezhető-e. Persze, a statisztikák és a fordítóhivatalok radikálisan összezsugorodnak, és kevesebb kutató szentelheti üres óráit a kis nyelvek tanulmányozásának. De tényleg nem látszik a fától az erdő, vagyis a nyelvi egységesülés mögött rejlő hatalmas kulturális nyereség??
George Steiner (Bábel után) és a traduktológusok túlnyomó többsége persze a soknyelvűségben, a nyelvközöttiségben, a fordításban látja az (akárhogyan definiált) modernitás princípiumát. De világ végét jelzi-e, ha a Bábel utáni széttagoltság újra nyelvi egységesülés felé mozdul el? Megvallom őszintén, szerintem nem. Vagyis ha mégis a világvége jön, annál jobb nekünk (mennyien várták hiába)...
A bibliai mítosz teológiai vonatkozásait félretéve, és szigorúan a nyelvfilozófiai metafora szintjén elgondolkodva, veszteség-e, ha az oly büszkén identitásunk részévé vált meg-nem-értés, közvetítés és társai helyére a világos beszéd, és a közösséget feltételező kommunikáció lép? Föltétlenül elszegényedés az, ha példának okáért a világirodalom tényleg a világ irodalmává válik, és poliszisztéma-elmélet helyett újra kulturális kincseket volnánk képesek megosztani egymással? Elég csak a képzőművészet és a zene nyelvére gondolni, ami sohasem tudott annyira lokális lenni, hogy ne "értette volna meg" Debussy a jávai gamelánzenészeket anno a párizsi világkiállításon, és ne válaszolt volna utána saját darabjaiban. Lásd még Plácido Domingo és a Hazám, hazám esetét.
És másfelől, az egyházi körök által kárhoztatott globalizáció nem a Bábel előtti paraédeni állapotba mutató regresszió egy fázisa, ami a nyelvek újraegyesülését készíti elő? Na jó, a héber-arámi vagy a latin helyett kénytelenek lesznek a kínaival, az angollal vagy esetleg a spanyollal beérni. (Javasolnám a három keverékét - a Fülöp-szigetek tájékán valami hasonló talán létezik is...)
Jó, nyelvében él a nemzet. De ha nincs nemzet? Vagy ha van, de éppen nemzetekfeletti struktúrák összebarkácsolását (EU) tartja a legfontosabb célnak? Vagy ugyanazon nyelvet több nemzet beszéli?